Farkastánc
Farkastánc boyslove stories
  3
  •  
  0
  •   0 comments
Share

lurco
lurcoCommunity member
Autoplay OFF  •  5 months ago
A farkasok a tökéletes vadászok.

" Figyelj rám jól, Katsuya! Elmondom röviden, hogy mi a szitu. Te és én, mindketten a kormány egy titkos programjának a kísérleti nyulai vagyunk. Megpróbálták.... - a francba, még mindig nehezen beszélek erről -, megpróbáltak létrehozni egy tökéletes katonai alakulatot. Olyan katonákat akartak, akiknek emberfeletti erejük van, tökéletes ragadozó ösztöneik és gondolkodás nélkül követnek minden parancsot. Minden lehetőséget megragadtak arra, hogy erősebbé tegyenek minket, mintha nem lett volna elég a génmanipuláció...."

Farkastánc

Vörös Hold

Kaoru

Azt mondják, azokon az éjszakákon, amikor a Hold vörösen izzik - ahogy ma is - valami szerencsétlenség történik.

Nem hiszek az ilyesmiben.

Engem a Hold mindig is megbabonázott, varázslatot űz a fénnyel.

Most, ahogy itt ülök a buszállomáson, a tündérvilágot felváltja ez a vöröses derengés.

Az emberek arca, mint megannyi vérző seb, vonul előttem az utcán.

Tekintetük kifejezéstelen.

Mennek előre.

Semerre sem néznek.

Mintha fel sem tűnne nekik, hogy minden tűzben ég. A mosoly ebben a fényben kegyetlen, bizarr vicsorrá torzul.

De ez csak a Hold játéka.

Felszissszenek, a cigaretta a körmömre ég, annyira belefeledkeztem a Hold bámulásába.

Indulnom kell.

Ha éjfélig nem foglalom el a szállásom, nézhetek más lakás után.

Ennyi pénzből pedig...

Mindegy.

Indulás.

Összeszedem a cuccom, és elindulok az éjszakába.

Átvágok a városon.

Ahogy célom felé közeledem, élénkül a forgalom. Night Clubok, Játékbarlangok egymás hegyén hátán. Neoncégérek vakítanak.

A klubok előtt lányok ácsorognak tenyérnyi szoknyácskákban, megpróbálnak minnél több pasast becsalogatni.

Jónéhány klub előtt fiúk lézengenek feszülős cuccokban. Legtöbbjük velem egykorú. 22-23 évesek.

Ahogy egyre beljebb haladok a negyedben, feltűnnek a limuzinok is. Ezek a kocsik valahogy beleillenek az enteriőrbe.

Elhúz mellettem három csillivilli batár, az utolsótól megkapom a hideg zuhanyt. Miért is ne?

Az ablak mögött egy alakot vélek felfedezni. Homlokba hulló tincsek, éjsötét tekintet, egyenes szemöldök - a jobboldalit forradás szeli ketté. Határozott, nem, inkább makacs áll.

Az arcéleit mintha gránitból faragták volna.

Csupán egy pillantást vethettem rá a kényszerű fürdőzés közben, mégis...

Néhány perc múlva feledem is a fekete limuzin sötét utasát.

Legkisebb gondom is nagyobb annál, minthogy vadidegen pasasokat nézegessek.

Néhány sarokkal arrébb megállok egy bár előtt, újra megnézem a fecnit, amire a címet írtam. Akárhogyan nézem, ez egy bár, melegeknek. Ezt valahogy kifelejtették a hirdetésből.

Egy párra leszek figyelmes. A szőkített hajú srác rám emeli melegbarna tekintetét. A fekete hajú 40-es pasas észre sem veszi, hogy a srác már jó egy perce engem bámul.

Egy helyben toporgok. Mit ne mondjak, zavarban vagyok.

Ekkor a szőke fiú eltolja a pasit, valamit mond neki, majd felém indul. Talán még nálam is fiatalabb, hihetetlenül vékony, mégis arányos.

Angyalarcán kedves mosoly.

- Helló! - köszön rám. - Segíthetek? Keresel valakit?

Az utóbbi kérdésnél kissé kétértelműen felvonja a szemöldökét, azonnal rávágom, hogy:

- Nem! Azaz... lehet, hogy rossz helyen járok, lehet, hogy nem értettem jól a címet...

Szemében felismerés csillan.

- Ezek szerint te volnál az új bérlő! Jó helyen jársz, ha te vagy... Mit is mondott Takashi? Megvan, Kaoru, igaz?!

Érzem, hogy fanyar mosolyra húzódik a szám - ezek szerint mégiscsak jó helyen járok. Mielőtt még e kikívánkozna, rendezem arcvonásaim.

- Igen, én vagyok Kaoru.

Erre felkapja az egyik táskám, belém karol, és szó szerint maga után vonszol... egyenesen be a bárba. Belépünk a félhomályos helyiségbe, meglepődőm, milyen nagy belül.

Az ajtó mellett szinte azonnal kezdődik a mahagóni bárpult, a másik vége a terem sötétjébe veszik. A hátsó fal előtt színpad terpeszkedik, előtte asztalok, székek.

A terem másik felét paravánnal választották le, úgy tűnik, itt étterem üzemel. A fal mentén boxok, előttük kisebb-nagyobb asztalok. A falakon faborítás, rengeteg fénykép, néhány poszter.

Meglepve fedezek fel egy-két igen jó képet. Kiszakítom magam önjelölt kalauzom fogságából, és egyiket a másik után szemügyre veszem. A legtöbbje akvarell, de van néhány tusrajz és portré is.

Hihetetlen tehetséges, akárki csinálta is. Belefeledkezem egy tájkép tanulmányozásába, megkocogtatják a vállam. Hátrafordulok, zavartan elvigyorodom.

A szőke srác elnézőn mosolyog rám.

- Látom, érdekel a művészet.

Újra a karom után nyúl, és maga után húz. Átvezet a klubon, egy falba rejtett ajtón át lépcsőházba jutunk. Ahogy körülnézek, látom, hogy az utca felől is van bejárat, nemcsak a klubból.

Elhúzom a számat. Épp azon lennék, hogy lekoptassam kéretlen vezetőmet, amikor egy alak jelenik meg a lépcsőfordulóban. A srác magas, fekete haja a lapockáját veri, vázlatfüzetet cipel magával.

Meglepődőm.

Ez a fiú is - mást nem lehet rá mondani - feltűnően szép, és ahogy elnézem, jóval fiatalabb nálam. Újdonsült barátom felráncigál a lépcsőn, a srác kedvesen köszönti a szőkeséget.

- Rio! Rég láttalak! Mi van veled?

- Nem sok minden. De az, hogy nem találkozunk gyakrabban, nem az én hibám! Tényleg! Bemutatlak az új bérlőnek. Shin, ő itt Kaoru. Kaoru, ő Shin... Akarom mondani: Shinichi.

Lent az étteremben, azok az ő képei.

Rámeredek a srácra. Ez a kölyök csinálta volna azokat a képeket?!

Gondolataim miatt nem feledkezem meg a jó modorról, kezet nyújtok.

Meleg és sima a keze, nem szorongatja percekig a kezem, mint mások. Kalauzom - mint kiderült, Rionak hívják - felkiált.

- Hogy én milyen modortalan vagyok! Be sem mutatkoztam. A nevem Hanazaki Rio, táncos vagyok. A művész úr is táncol, de csak ha igen-igen pénzszűkében van - mondja nevetve.

– Látom, igyekszel valahova, nem is tartunk fel tovább. Megmutatom Kaoru szobáját, aztán nekem is indulnom kell. Fél 12-kor kezdődik a műsor.

Shinichi megértően mosolyog, majd viszlátot köszönve elvonul.

Rio tovább csacsog a bal fülembe, miközben felvezet a harmadikra.

- Kicsit lépcsőzni kell, de megéri. Szép a kilátás, és fent csak 4-en vagyunk veled együtt. A legtöbben, akik itt lakunk, vagy lent dolgoznak, vagy valamelyik másik klubban.

Néhányan fogadnak kuncsaftokat is, de ne aggódj, nem fognak zavarni. Így ni, itt is vagyunk. Ez lesz a te lakásod, mert ez lakás, nem úgy, mint a többi.

Kulcsot varázsol elő rengetegzsebű mellényéből, és benyit.

A nappali tágas, hatalmas ablak és ajtó nyílik az erkélyre.

Balra a "konyha", jobbra két ajtó nyílik. Az első a fürdőszoba. Zuhany, WC, mosdó.

A másik ajtó a hálószobába vezet, viszonylag normális méretű, bár a faltól falig ágy láttán egy kissé meglepődőm. Rio, látván zavaromat, kedvesen hátba vereget.

- Ezt az előző lakó hagyta itt... Nem mondom, hely az van rajta bőven. - Az ajtóból még visszaszól: - Nem csak aludni!

Mosolyog kétértelműen, majd még hozzáfűzi:

- Általában fél 5-kor végzek - búgja, majd pát intve kilibeg az ajtón.

Fejcsóválva zárok utána. Amikor az ablakhoz lépek, még mindig vigyorgok. Igazat adok Riónak, tényleg szép a kilátás, és ezért a pénzért ez egy kész lakosztály.

Az igazat megvallva, rosszabbra számítottam. Hagyom a francba a kipakolást. Lezuhanyozok, megcsinálom az ágyat, és álomtalan alvásba zuhanok.

Katsuya

Fülsüketítő, ahogy a telefon csöngése megtöri a csendet. Tudom, ki az, mielőtt a kijelzőre pillantanék. A csevej alig tart tíz másodpercig.

Öt perc sem telik bele, és hallom, ahogy a kocsik lefékeznek a ház előtt.

Nem kapkodok, veszem a bőrdzsekim, és szépen komótosan lesétálok. Három limuzin áll az utcán, útálom ezeket a kocsikat, mégis beszállok.

Velem szemben két gorilla csücsül, akkora hónaljdudorral, mintha legalábbis egy focilabdát rejtegetnének. Egyik sem szól, kukán ülnek velem szemben, de a szemüket le nem veszik rólam.

Ezek szerint tudják, hogy hogy jártak az elődeik. Úgy tűnik, a hírnevem megelőzött. A két testőr helyett az utcát nézem. A kupinegyed felé tartunk, a fiúk és lányok már az utcán.

Ez az utolsó.

Ezért kell óvatosnak lennem.

Tekintetem tovább fürkészi az utcát. Egy magányos alak táskát cipel. Ahogy a kocsi elhúz mellette, hideg zuhanyt zúdít a nyakába. A lámpafényben egy szemvillanás erejéig látom az arcát.

Félhosszú fekete haj, ívelt szemöldök, lágy, de nem nőies arcvonások, telt érzéki ajkak... Érdekes, pont az esetem. Elhessegetem magamtól a fiú képét.

Több eszem is lehetne, mint hogy most nézegetem az új felhozatalt.

Majd később... ha lesz később.

Két jobbos kanyar után fékez a kocsi.

Casablanca, hirdeti a neoncégér.

Elhúzom a szám. Luxusfiúk, csillivilli aranyborítás... a Han féléknek való presztizsbár. Kinyitják nekem a kocsiajtót, majdnem elröhögöm magam.

Belépek a bárba, na igen, aranyfüst dögivel, sejtelmes vörös derengés, bőr kanapék... giccs. A velem érkezett két gorilla a hátsó szobához vezet. Belépek. Bezárul mögöttem az ajtó.

Egy kéz ragad meg, és a falhoz lök. Megmotoznak, nem éppen finoman. Elveszik a stukkerem. Nem is tapiznak tovább. A kés a bakancsomban és az ökleim még megvannak.

Nem vagyok egészen fegyvertelen, majd fanyar mosollyal a gorillák ágyúira gondolok.

Újabb ajtó állja utamat. Bentről meghallom Han reszelős hangját.

- Engedjétek be.

Szezám tárulj. Igazi kubai szivar füstje lengi be a szobát. A két gorilla kint van, sebaj, van itt helyettük bent másik négy. Han rám vigyorog. Gyűlölöm a békapofájú kis szarházit.

- Katsuya! Örülök, hogy újra látlak.

Megállok az asztal előtt.

- Hát én nem. Hagyjuk a szokásos köröket. Térj a tárgyra.

Eltűnik a vigyor a képéről. A szemei mint két élettelen kődarab.

- Rendben, ahogy akarod.

Az asztalra vág egy fényképet. Ismerem a fazont, piti kis szélhámos.

- Holtan akarom látni.

Ránézek.

- Azt hiszem, elfelejtettél valamit.

- Igazán, mégis mit?

Már értem, mire ment ki a játék. Pontosan tudta, hogy nemet mondok. A kis szemétláda!

- Én nem vagyok gyilkos.

Diadalmas fény villan a tekintetében, de a miheztartás végett üvölt, mint akit nyúznak.

- Hát úgy tűnik, te is elfelejtettél valamit! Tartozol nekem!

Majd alig hallhatóan hozzáteszi:

- Ha nem teszed meg... meghalsz. Ezt jobb, ha észben....

Közbevágok, öklömmel hangsúlyozom mondandóm. Az egyik gorilla megroggyan, dőlésére rásegítek a könyökömmel. Mielőtt elvágódna, a hónaljdudor után kapok.

Nem nagyon van időm csodálkozni, mégis meglepődöm.

Ez egy kész ágyú!

Sebaj, annál hatásosabb, amikor kibiztosítom és Hanra emelem. Mozdulatlanságba dermed a szoba. Hannak torkán akad a szivarcsutka. Nagyot nyel, arcán döbbenet.

Stories We Think You'll Love 💕

Get The App

App Store
COMMENTS (0)
SHOUTOUTS (0)